• 2024 04 19

Varga János lett a Nemzet Sportolója

A birkózó olimpiai bajnok lett az új tag

A kormány jóváhagyta a tagok előterjesztését, így hivatalossá vált, hogy a 79 éves Varga János a Nemzet Sportolója lett.

A Magyar Birkózó Szövetség elnöke hivatalos értesítést kapott róla, hogy az olimpiai, valamint kétszeres világ- és Európa-bajnok birkózó lett a Nemzet Sportolója. 

A magyar sport legnagyobb alakjait magába foglaló klubban, a négyszeres olimpiai bajnok párbajtőröző, Kulcsár Győző halálával üresedett megy egy hely. A jogszabályok értelmében a korábbi jogosult halálától számított hatvan napon belül a tagoknak kellett új javaslatot tenniük. A Nemzet Sportolói október végén Varga Jánost javasolták a megtisztelő címre, akit a sportpolitikáért felelős miniszter képviseletében Szabó Tünde államtitkár terjesztett a kormány elé, s kabinet elfogadta a jelölést.

Polyák Imre 2010-es halála óta most került újra birkózó a Nemzet Sportolói közé.