• 2024 03 28

Olasz meló Magyarországon

Könyv Marco Rossiról

Bemutatták a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Marco Rossi élettörténetét bemutató könyvet hétfőn.

"Ott voltam a bemutatkozó sajtótájékoztatóján, amikor kinevezték a Honvéd vezetőedzőjének. Már azon nyomban szimpatikussá vált. Mindig a frankót mondta, nem beszélt mellé, ami itthon kifejezetten szokatlan volt" - jelentette ki a hétfői sajtótájékoztatón a szerző Ch. Gáll András. Hangsúlyozta, a mű megírását még azelőtt elhatározta, hogy az olasz trénert kinevezték volna a nemzeti együttes szakvezetőjének.
Az 54 éves szakember arról beszélt, hogy a kötet nemcsak Magyarországra érkezését követő időszakot, hanem az azt megelőzőt is bemutatja.
Rossi az eseményen válogatottra vonatkozó kérdésekre is válaszolt, így felidézte a tallinni 3-3-as döntetlen utáni nyilatkozatát, amelyben azt mondta, nem biztos, hogy ő a megfelelő ember a posztra. Ezzel kapcsolatban most úgy fogalmazott, nem magában kételkedett, de a játékosok az elmúlt héten az észtek és finnek felett aratott győzelem során megmutatták és bebizonyították, követik őt.
Arról is beszélt, hogy a Budapest Honvéd válogatottba behívott játékosai nem azért vannak a keretben, mert elfogult velük, hanem azért, mert megérdemlik. Rossi előbb múlt csütörtökön Baráth Botond, majd vasárnap Holender Filip személyében avatott kispesti újoncot.
Marco Rossi 2017-ben - 24 év után - vezette ismét bajnoki címre a Budapest Honvédot, majd a DAC-hoz szerződött, amelyet 25 esztendőt követően juttatott ki a nemzetközi porondra a szlovák bajnokságban elért ezüstéremmel. Magyar szövetségi kapitánynak idén nyáron nevezték ki.
A róla szóló kötet, amely Marco Rossi - Olasz meló Magyarországon címet viseli, 3999 forintba kerül.