• 2024 04 16

Háromból kettő a hétfői mérleg

Culing sikerek az Eb-n

A magyar női curling-válogatott mérlege hétfőn pozitívba fordult, hiszen a csapat mind a két mérkőzését megnyerte előbb a lengyelek, majd az észtek ellen. A férfiak ellenben kikaptak a spanyoloktól.

A feljutásért küzdő magyar női curling-válogatott, negyedik mérkőzését hétfőn a lengyelek ellen kezdte és féltávnál már 5-1-re vezettek Palancsa Dorottyáék. A második end végén 7-3 volt az állás, a vége pedig 11-3 lett a mieink javára, így négy forduló után 2/2-re állt a válogatott győzelem-vereség mérlege. Délután pedig átfordult pozitívba. Hiszen a házigazda észtek ellen is sikerült győzni. Kicsit szorosabb arányban, de az 5-3 pont elég volt az előrébb lépésre a tabellán. A mezőny túl van az alapszakasz felén, de négy forduló még hátravan és szinte még minden csapat kiharcolhatja helyét a rájátszásban. Egy biztos, izgalmas lesz a folytatás, ahol kedden “csupán” egy találkozó vár a magyar lányokra, kora délután Spanyolország ellen.

A férfika már hétfőn letudták a spanyolok elleni meccset, szintén a B divízióban, de a magyar férfiaknak a találkozó eleje nem sikerült. A 0-4-es kezdés után a folytatásban aztán visszajöttek a mieink a meccsbe. A Tatár Lőrinc, dr. Balázs Dávid, Czermann Kristóf, Kiss Zsolt összeállítású magyar válogatott végül 8-7-es vereséget szenvedett, három forduló után pedig 1/2-es győzelem-vereség mutatóval áll. Kedden Törökország lesz az ellenfél a tallinni Európa-bajnokságon. Márpedig – látva a csehek formáját – ott nyerni kell, ha tartani akarjuk a lépést a feljutásért zajló csatában.