• 2021 01 27

Súlyemelő ob

Meglepetés nélkül indultak a versenyek

A szombathelyi Haladás Sportkomplexumában szombaton délelőtt megkezdődött az idei országos bajnokság, ahol dobogóra lépett az egész magyar élvonal.

A közvetítés követhető oldalunkon az alábbi linken:

https://www.youtube.com/watch?v=nxD2kinsfps

A bajnokság első napja a három legalacsonyabb női súlycsoport küzdelmével indult, azaz a 48, az 53 és az 58 kilogrammos hölgyek szálltak versenybe a bajnoki érmekért. A három kategóriában összesen 14-en emeltek és az előzetes nevezések alapján nem történt meglepetés.

Igaz az ifjúsági olimpikon Árva Cintia a vártnál egy kissé nehezebben győzött, bár inkább csak magának jelentett vetélytársat. A kecskeméti versenyző Buenos Airesben negyedik volt, a szombatehyeli versenyen két sikeres gyakorlattal nyitott, de a 66 kg után a 71 már kifogott rajta. A lökésben 83 kilón kezdett, de hiányzott a kellő koncentráció, így jöhetett az ismétlés. Ahol nagyott küzdött, és ha nehezen is, de sikerült teljesítenie a fogást. Itt pedig meg is állt, így összetettben 149 kilóval nyerte a versenyt, 21 kilót vert a második helyezett Oláh Natáliára. A bronzérmes Csipkés Erika lett.

A 48 kilogrammos hölgyek versenyében már jóval nagyobb csata folyt az első helyért és mindössze egy kiló döntött a BKV Előre versenyzője Ratatics Tímea javára Bencze Zsanettal szemben. Előbbi 110, utóbbi 109 kilóig jutott összetettben, a harmadik Talabér Szonja lett.

Az 58 kilogrammos kategóriában a szakításban a harmadik gyakorlatát az egész mezőny elrontotta. Varga Virágnak csak egy kilónyi előnye volt az első fogásnem után Tóth Adriennel szemben. Aztán a lökésben már nőtt a két versenyző közt az olló, így Varga Virág végül 150 kilóval szerezte meg az összetett aranyérmét, a 140-ig jutó Tóth Adrienn, és a 135-öt teljesítő Vlád Dóra előtt. 

Az egész szombati versenynapra igaz volt egyébként, hogy az ifjú titánok uralták a mezőnyt. Mindössze két olyan súlycsoport volt, ahol a győztes életkora meghaladta a 20 évet.

A férfiak legkisebb kategóriájában Koncz Kristóf mind a két fogásnemet kis fölénnyel nyerte, de a 181 kilogrammos összteljesítménnyével maga mögé utasította Huber Bencét és Meizl Mátét is. 

Egy súlycsoportttal feljebb a 62-ben az ifjúsági olimpikon Orsós Richárd 220-as összetett eredménye éppen 15-tel volt több a második Kerekes Balázsénál. Egyébként Orsós ezzel a teljesítménnyel eggyel feljebb is érmet nyerhetett volna, egy bronzot. Így a férfi 69 harmadik helye a BKV-s Ferenczy Dánielé lett. A győztes Nagy Noel lett, valódi taktikai harcban. Hiszen Kerekes Patrikkal a szakítás után még azonos volt a felemelt kilóik száma, azonban a lökésben a kecskeméti nagy legyőzte az oroszlányi Kerekest, éppen 7 kilóval.

A női 63 kilogrammosok között Breitner Vivien az oroszlányiaknak szerzett egy aranyérmet 146 kg-os összteljesítménnyel. A női 69-es súlycsoportban pedig a világbajnoki induló Jung Beáta kimagaslott az egész mezőnyből, hiszen 192-es összteljesítményével 51 kilóval tudott többet, mint a második helyezett Bene Viktória. Ezzel egyébként Jung a harmadik kecskeméti aranyat nyerte az ob-n.

A nyitónap záró súlycsoportja a férfi 77 kg volt, a legnépesebb mezőnnyel, és legszorosabb versennyel. Az első négy helyezett 10 kilón belül volt egymáshoz képest. A versenyt Kusai Kristóf 260 kilóval nyerte, 2 klóval megelőzve Dúl Ádámot, 5-tel Bojti Vilmost és 8-cal Bravik Zoltánt. 

A verseny vasárnap délelőtt folytatódik, Szombathelyen és a hunsport.com.

A bajnokság további programja: 

 

2018.11.18, vasárnap

10.00 férfi 85kg, 94kg

13.00 női 75kg, 90kg, +90kg

15.00 férfi 105kg, +105kg