• 2024 04 19

Szőnyi Ferenc győzött

A magyar sportember nyerte a New Orleansban rendezett tízszeres Ironman versenyt

Szőnyi Ferenc összetett ultratriatlon világbajnok november 6-án délután 2-kor rajtolt a Decaman USA New Orleans 2018. 10 Ironman versenyen. Majd 222 óra 10 perc elteltével elsőként ért be a célba. A verseny összefoglalója az internetes naplója segítségével.

2018. 11.15. magyar idő szerint este 9:

Szőnyi Ferenc megnyerte 222 óra 10 perces idővel a New Orleansben megrendezésre került tízszeres ironmant! Leúszott 38 km-t 21 óra alatt, majd letekert 1800 kilométert 128 óra alatt, végül majd lefutott 422 km-t 94 óra alatt és felállhat ezután a dobogó tetejére!

2018. 11.14. magyar idő szerint délután 3: ️

211 mérföldön túl, még 2 marathon van hátra! Szőnyi Ferenc továbbra is az első helyen áll!

Élő eredménykövetés: 

http://www.usaultratri.com/Results/Decaman.htm

2018. 11.12. magyar idő szerint délután 2: ️

Az 54 éves komáromi "racemachine" leúszott 21 óra alatt 38 kmt, majd 107 órán át biciklizett, hogy letekerje az 1800 km-t, és még 8 marathont kell lefutnia egyben, hogy meglegyen a 422 km! A felfoghatatlan távot a 16 versenyzőből már 6 feladta, ő viszont már vezet!

2018. 11.12. magyar idő szerint reggel 9: 

Szőnyi Ferenc 40 mérföld futás után átvette a vezetést a versenyben. Még hátra van 260. 

2018. 11.12. magyar idő szerint hajnali 1:

Túl a bicón! Szumma128 óra! 
Feri kivégezte 21 óra alatt a 38 km úszást, 107 óra alatt az 1800 km bicót, és most nekiveselkedik a triatlan utolsó, legembertpróbálóbb részének, a 422 km futásnak!

2018. 11.11. magyar idő szerint este 11:

Sziasztok. 5 fok van. Tudtuk hogy nem nyaralni jövünk, de erre nem számítottunk. Pár órája elment az eső, de jött helyette a nagytestvér: a hideg szél. Mindenki nagyon fázik. Az éjszakát ezért alvással töltöttük. Ferinek is jólesett a pihenés a meleg fűtött szobában. Most beöltözve teljes erőbedobással teker a harmadik helyen. 44 kör van még hátra. A tegnapi nap is izgalmas volt. Mivel kimaradt a bőröndből az esőnadrág( így jár aki nem hisz a meteorológusoknak), ki kellett találni valami alternatívát a víz és a hideg ellen. És akkor jött az ötlet: kukazsák. Mivel magyar embernél mindig van szigszalag, megszületett a mű! És működik. Most talán már kisüt a nap. Reméljük hogy jobb időnk lesz.

2018. 11.09. magyar idő szerint délután 6 óra:

Sziasztok. Megkezdődött a verseny negyedik napja. Tegnap délután óta nem esett az eső. A pálya száraz és gyors. Feri nagyon jól halad annak ellenére, hogy térdsérüléssel jött ki a versenyre. Mivel a bal térde sérült, ezért a jobb térde több terhelést kap. Ennek az az eredménye, hogy most már mindkettő fáj neki. A vizes cipő sem tesz jót a lábbal, bedagad, kiázik és kinövi a cipőt. Ami ugye fáj. Na de oda se neki, versenyezni jöttünk, másnak is fáj. Éjszaka két óra alvás volt a pihenő. Na meg a reggeli kávé előtt egy tíz perces szundi. Feri nagyon jól érzi magát, jó kedvű és még mindig tele van energiával. A HARMADIK helyen bicózik!!!
Ui: már szakad is az eső!

2018. 11.09. magyar idő szerint délután 1 óra:

FÈLTÀV!
A 10x-es kerekparos tav 1800km, vagyis 1116 merfold, Feri most erte el ennek a felét, durvan 70 oranal. A 4.-5.helyen teker holtversenyben. Nagyon kielezett a mezony.

Már csak megegyszer ennyi. Meg 10 marathon. 

2018. 11.09. magyar idő szerint hajnali 1 óra:

Úszás, kerékpározás és futás közben óránként akár 500-600 kalóriát is elégethet szervezetünk.
Tehát, ha 21 óra alatt teljesítette a 38 km úszást, akkor egyetlen nap alatt 5-6 ember napi energia fogyasztását használhatta fel. 2008-ben durván 120 óra alatt teljesítette a 10x-es ironmant, ehhez vélhetőleg egy komplett általános iskolai osztály energiafogyasztását adta le. Vajon hogy lehet menetközben ennyi kalóriát pótolni? 
Úszás közben szinte sehogy. A testtartás miatt gyakorlatilag megáll az emésztés, szinte csak a folyékony dolgok csúsznak. Tekerés és futás közben sem lehet egyszerre nagyobb mennyiséget fogyasztani, így általában a beiktatott 1-2órányi alvás előtt szokott egy "lakomát" tartani. További kellemetlenség, hogy a relative monoton, szűk ételválaszték, a sópótlás és a legyengülés miatt gyakran sebes is lesz a szája, nyelve a versenyek végére.
A kalóriák másik része a verseny előtt felhalmozott "aranytartalékokból" származik, átlag napi fél-1 kilót fogy. (most épp -2 kilónál tart)

2018. 11.08. magyar idő szerint reggel 15 óra:

Bejegyzés a versenynaplóból:

"Itt tegnap dél óta folyamatosan esik az eső. Mivel meleg van, igen magas a páratartalom. Ami nem az esőtől lesz vizes, az a párától lesz nedves. Feri rosszaló pillantása ellennére ( már megint egy fölösleges holmi!) becsempésztem egy hajszárítót a bőröndbe. Most ezzel próbálom szárítani a cipőket, ruhákat. És hogy még izgalmasabb legyen a verseny, tegnap du. 5-ig tizenhat defektet tartottak nyílván. Feri ezt sem aprózza el, neki egyből egy duplát sikerült begyűjteni. Ma sem szenvednek hiányt a versenyzők, folyamatosan zajlik a kerék csere. Ma reggel mi is szereltünk, a harmadikat. A versenyzők beszámolója szerint a kerékpár pálya(12,5 km) tele van szeméttel, faágakkal. A bicóversenyről fotókkal és beszámolóval később jelentkezem."
Egyszer meg is állították a versenyt fél órára, akkora vihar volt.

2018. 11.08. magyar idő szerint reggel 6 óra: 

Szőnyi a 13. helyen teker. 

Részlet Szőnyi versenynaplójából: 

“Míg mi az igazak álmát aludtuk, New Orleansben pörögtek a kerekek megállás nélkül! 
Ferenc kezd feljönni, a táblázatot elnézve még pisi-szünetet se nagyon tart:)
A mezőny nagyon kiélezettnek tűnik, az első 4 helyen gyakorlatilag holtverseny van. Láthatóan tényleg a pihenés-tekerés egyensúlyon múlik minden egyelőre, nem szabad túl hamar kiadni a tartalékaikat, a végén majd azon múlik minden, ki ússza meg jobban sérülések nélkül, és ki bírja jobban, tartósabban a fájdalmat.”

2018.11.06 magyar idő szerint délután kettőkor rajtoltak el. 

A new orleans-i verseny távja (megszakítás nélkül): 38,6 km úszás, 1802,5 km kerékpározás,  és 10 maraton, azaz 421,95 km futás. 

Szőnyi a 13-as rajtszámot kapta a 16 fős mezőnyben.