• 2024 04 19

Majdnem sikerült a bravúr

A Kaposvár aranyszettben búcsúzott

Régi ismerősök érkeztek Kaposvárra, hiszen a férfi röplabda Challenge Kupa selejtezőjében a vendég Graz csapatának vezetőedzője Koch Róbert, a Kaposvár korábbi feladója volt, és az osztrák együttes másodedzője Mózer Zoltán is több évig játszott a somogyi együttesnél. Az ismerkedésen persze már az első mérkőzésen túlléptek a csapatok, akkor a Graz 3-0-ra győzött.

Így a visszavágón a fehér mezes vendégeknek ezúttal egy öt szettes vereség is belefért a továbbjutáshoz. Az első játszma mindenesetre jól indult a Kaposvárnak, hiszen Nagy Péterék 8-3-ra vezettek, de 11-11-nél már egyenlő volt az állás. A graziak nyolc zsinórban megnyert meccs után érkeztek Magyarországra és ez az önbizalom megmutatkozott a játékukban is. A szett hajrájára aztán már tetemes volt a vendégek előnye, és végül biztosan húzták be az első szettet 25-17-re.

A második felvonásban aztán ismét a Kaposvár vezetett folyamatosan, de 17-17-nél egyenlített a Graz. Azonban a folytatásban a hazai csapat már nem engedte ki a kezéből a kezdeményezést. A nyitások alaposan feljavultak hazai oldalon, aminek meg is lett az eredménye, ugyanis a Kaposvár egy 25-22-es szettsikerrel egyenlített.

A harmadik játszmában pedig megtörte a Grazot a hazai csapat. Az osztrákokon meglátszott az is, hogy nyolc nap alatt már a negyedik meccsüket játszották. Demeter György játékosai pedig remekül érezték meg a lehetőséget és egy tükörsima 25-12-re megnyert szettel már 2-1-re vezettek.

Az aranyszett lehetőségéhez viszont meg kellett nyerni a negyedik játszmát is, hiszen legalább egy 3-1-es siker kellett a hosszabbítás eléréséhez. A feladat teljesítése pedig nem okozott nagyobb gondot, 25-16-ra hozta a játszmát a Kaposvár, így jöhetett a mindent eldöntő aranyjátszma.

A mindent eldöntő 10 perc azonban nem úgy sikerült, ahogy kellett volna. A Graz nagyon felpörgött az aranyszettre és végül négy ponttal meg is nyerte azt, amivel eldőlt, az osztrák együttes jutott be a legjobb 32 közé a férfi röplabda  Challenge Kupában. A mérkőzés legeredményesebbje a vendégek játékosa Ribeiro lett 21 ponttal, a legjobb magyar Nagy Péter, 19 egységgel. A magyar férfi csapatok közül, így a Pénzügyőr folytathatja majd a Challenge Kupában az orosz Belogorod ellen, míg a Kazincbarcika a CEV Kupában a cseh Kladnóval szemben. Mindkét együttes a nyolcaddöntőbe kerülésért szállnak harcba két hét múlva.  

 Challenge Kupa - selejtező, visszavágó:
Fino Kaposvár SE-UVC Holding Graz (osztrák) 3-1 (-17, 22, 12, 16) - aranyjátszma: 11-15
Továbbjutott: a Graz aranyjátszmával.