• 2024 04 19

Birkózó-vb - Kiss Balázs nagy csata végén ötödik

Vereség a bronzmeccsen

Kiss Balázs fordulatos mérkőzésen, 4-4-es végeredménnyel kikapott a helyosztón, így az ötödik helyen zárta a 97 kilogrammos súlycsoport küzdelmeit a budapesti birkózó-világbajnokságon, vasárnap.

A BVSC 35 éves klasszisa szombaton egy-egy győzelem és vereség után a vigaszágra került, amelyen vasárnap két sima győzelmet aratott, így pedig karrierje negyedik vb-bronzáért léphetett szőnyegre a Papp László Sportarénában a szerb Mihail Kajala ellen.
A két birkózó nagyon jól ismeri egymást, a szerb csapat rendszeresen edzőtáborozik Magyarországon, ráadásul az idei Európa-bajnokságon az elődöntőben összecsaptak, s akkor a szerb győzött.
Sike András szövetségi kapitány még a vasárnapi program kezdete előtt annyit jegyzett meg, ha összekerülnek, nehéz jósolni, mert a 2009-ben világbajnok Kiss és Kajala is sok problémával küzdött a felkészülés során.
A kezdés után hangos biztatásban tört ki a publikum, a két birkózó pedig kőkeményen egymásnak feszült. Ahogy az megszokott a fogásnem meccsein, a felek a szőnyeg közepén gyűrték egymást, eredménytelenül. Kevesebb mint másfél perc után aztán Kajalát látták passzívabbnak (1-0), Kiss pedig leküldette, ám lentről nem tudta megpörgetni.
A szünetig azonban a magyar ment tovább előre és egy szép mögé kerüléssel 3-0-ra növelte előnyét.
A pihenőt követően is Kiss maradt aktívabb, láthatóan nem akarta, hogy visszaintsék, s a szőnyegbíró újra a szerbtől kért aktívabb birkózást. Ekkor viszont, kevesebb mint egy perc után Kiss támadását egy szép válldobással kontrázta meg Kajala (3-4), ami után hiába került fölé Kiss Balázs (4-4), ezzel már a magyar volt hátrányban, mert ellenfele nagyobb értékű akciót mutatott be.
Az utolsó két percben a hazai kedvenc mindent megtett, Kajala viszont nem engedett magán fogást, így nyert, Kiss pedig a lefújáskor a szőnyegre rogyott, majd később megköszönte a nézők biztatását.