• 2024 03 29

Birkózó világbajnokság, péntek délelőtti összefoglaló

Sikertelen délelőtt

Lőrincz Viktor nagy küzdelem végén, Krasznai Máté pedig tussal kikapott a kötöttfogásúak 87, illetve 67 kilogrammos kategóriájának nyolcaddöntőjében a budapesti birkózó-világbajnokság pénteki versenynapján, melyen mindketten kiestek.

A kétszeres világbajnoki bronzérmes, olimpiai ötödik, tavaly Európa-bajnok Lőrincz a könnyűnek nevezhető selejtezőjét követően az egyik legnehezebb riválissal találta szembe magát az idei Eb-győztes georgiai Roberti Kobliashvili személyében.
Jól kezdett Lőrincz, a szokásos kemény, aktív állóbirkózását mutatta be, aminek következtében 1:15 perc után megintették riválisát (1-0). A Bp. Honvéd klasszisa "természetesen" leküldette ellenfelét, majd összefogta és ellentmondást nem tűrően pörgetett (3-0), az akció végén viszont a grúz szépen kijött a fogásból és visszatámadott, a magyar pedig védekezés közben a lábára nyúlt, így két pontos intéssel büntették (3-2).
A félidőre így biztos magyar-vezetés helyett szoros állásnál mehettek a felek. A folytatásban a szőnyeg közepén küzdöttek a birkózók, képtelenek voltak fogást találni egymáson, a bírók viszont visszaintették Lőrinczet, ami már riválisának volt kedvező (3-3).
Lentről Kobliashvili semmit sem csinált, de láthatóan nem is akart. Bízott benne, hogy egy percet kibír majd Lőrincz ellen, aki hiába próbálkozott, nem tudta megingatni ellenfelét.
A vereséget Lőrincz és Sike András szövetségi kapitány is rosszul viselte, erősen vitatták Lőrincz intését, ám nem tehettek semmit, és rövid, de heves reklamálás után beviharzottak a melegítő teremhez vezető folyosóra.
Sike András és a válogatott másik olimpiai bajnok edzője, Repka Attila néhány perccel később már Krasznai mögött sétált vissza a C szőnyeghez, melyen a 67 kilós nyolcaddöntő váratlanul rövid ideig tartott.
Az FTC birkózója a dán Fredrik Holmquist Bjerrehuus ellen lépett szőnyegre, akinek Eb-ötödik hely a legjobbja, így nem tűnt verhetetlennek, ám Krasznai egy perc után figyelmetlen volt, riválisa csípődobással hátára dobta és tusba szorította.
A nyolc között Kobliashvili és Bjerrehuus is veszített, így Lőrincz és Krasznai is kiesett.

Andrási József csütörtökön nem töltött sok időt a szőnyegen, a selejtezőben ugyanis gyorsan technikai tussal kikapott az azeri Eldaniz Azizlitól, aki viszont a fináléig minden riválisát szinte hasonló magabiztossággal verte, így a 23 éves magyar kapott még egy esélyt.
A vigaszág első körében a kínai Csao Li-kuo várt Andrásira, aki jól kezdett, mindössze 15 másodperc után elindított egy biztató válldobási kísérletet, ám riválisát nem tudta az oldalára forgatni belőle. Ezt követően a kínai váltott és egy csapásra nagyon egyoldalú vált a találkozó. A magyart előbb intették és leküldték, ahonnan ellenfele megpörgette (0-3), majd még a szünet előtt lecsavarta őt Csao, aki így 5-0-ás előnyben volt a félidőben. A második szakaszban pedig gyorsan ledöntötte Andrásit és lezárta a meccset (10-0).
Torba Erik riválisa a moldovaiak U23-as Európa-bajnoka, Victor Ciobanu volt, aki ellen az első menetben nagyszerűen birkózott a Bp. Honvéd 22 éves versenyzője. Az iramot ő diktálta az elején, Ciobanut pedig másfél perc után meg is intették (1-0), majd lentről Torba egyszer megpörgette és másodszor is majdnem sikerült neki, ám akkor nem billent át a moldáv.
A félidőben biztatónak tűnt a magyar kötöttfogású helyzete, ám Ciobanu a második szakasz óriási tempóban kezdte, Torbának esélye sem volt akciózni, örült, hogy egy ideig nem csinált rajta pontot ellenfele, egy perc után viszont mögé tudott kerülni (3-2). A moldáv nem fáradt, s egy perccel a vége előtt kitolta ellenfelét, így pedig már ő volt jobb helyzetben, utolsó szerzett pontja miatt (3-3).  Torba Erik szombaton a vigaszágon folytathatja szereplését a kötöttfogásúak 60 kilogrammos kategóriájában, miután legyőzője bejutott a fináléba. Torbának a vigaszágon két győzelemre van szüksége ahhoz, hogy bronzmérkőzésen léphessen szőnyegre. Szombaton első meccsét a német Etienne Kinsinger ellen vívja.

Váncza István gyors vereséget szenvedett a vigaszágon, így kiesett a kötöttfogású 63 kilogrammos kategória versenyébő. Az FTC idei junior világ- és Európa-bajnoki bronzérmese csütörtökön remekül birkózott, előbb a marokkói Fuad Fajarit tussal, majd a románok idei Európa-bajnokát, Mihai Mihutot 10-4-es pontozással verte. A negyeddöntőben aztán technikai tussal kapott ki az orosz Sztyepan Marjanyantól, aki viszont a pénteki vigaszágra segítette őt.
    Mivel Váncza a negyeddöntőben kapott ki, a vigaszágon így elég lett volna egyetlen meccset nyernie a bronzcsatához, ám erre esélye sem volt a török Rahman Bilici ellen.
    A meccs első érdemleges megmozdulása a magyar nevéhez fűződött, válldobási kísérlete azonban nem volt jó, egy perc után viszont ő védte le szépen a török hasonló indítását. Aztán még másfél perc sem telt el, amikor a hazai birkózót intették (0-1) és leküldték, onnan pedig a török rendkívül hatékonynak bizonyult. Bilici fejlefogásból pörgetett, dobott és ismét pörgetett és kevesebb mint két perc alatt 9-0-ás technikai tussal győzött.