• 2024 04 19

Bronzmeccs vár Barka Emesére

Az elődöntőig tartott a menetelés

Barka Emese 6-2-re elveszítette az elődöntőt, így csütörtök este a 57 kilogrammos kategória egyik bronzérméért léphet szőnyegre a budapesti birkózó-világbajnokság szerdai versenynapján.

Az Európa-játékok-győztes magyar délelőtt francia, lengyel, majd dél-koreai riválisát is magabiztosan, jó birkózással győzte le, a fináléért azonban az eddigi legkeményebb ellenfél várt rá, a kétszeres Európa-bajnok bolgár Biljana Dudova.
Barka szerdán rendkívül összeszedetten birkózott, mindhárom meccsen fegyelmezett volt, és a Dudova elleni találkozó előtt az volt a legnagyobb kérdés, hogy a koncentrációja végig kitart-e.
Az összecsapás első percében nem történt érdemi esemény, aztán azonban Barka elöl hagyta a jobb lábát, amelyet Dudova azonnal elkapott és földre vitellel 2-0-ás előnybe került. A szakasz utolsó percében ráadásul ujjtörésért Barkát egy ponttal büntették, így jelentős hátrányban ment pihenni.
Az első rosszul zárult, a második három perc pedig rosszul kezdődött Barka szempontjából. Egy indítása után bal karja a bolgár szorításában maradt, aki eldobta őt. A hátrány ekkor már szinte behozhatatlannak látszott (0-5), ám Barka egy villanással Dudova mögé került, így két perccel a vége előtt 5-2-re módosította az állást. A magyar szurkolók hangosan biztatták a csepeli birkózót, aki megállás nélkül ment előre, ám Dudova rutinosan hárította támadásait, és végül - egy újabb Barka-szabálytalanság miatt kapott ponttal - 6-2-re győzött.
"Nagyon csalódott vagyok. Nehéz most még bármit mondani, de úgy gondolom az volt a baj, hogy nem tudtam irányítani a mérkőzést" - mondta keserűen Barka, aki csütörtökön a bronzéremért léphet majd szőnyegre, ellenfele a vigaszág győztese lesz.