• 2024 04 16

Vereségekkel kezdődött a világbajnokság

Szabadfogású betlik

A szabadfogásúak 125 kilogrammos kategóriájában szereplő Ligeti Dániel technikai tussal kikapott a címvédő, georgiai Geno Petriasvilitől a budapesti birkózó-világbajnokság szombati nyitónapján, igaz a vigaszágon folytathatja vasárnap. Veréb István (86 kg), Molnár József (61 kg) és Gulyás Zsombor (74 kg) viszont már kiesett.

A vb első meccsét a világ és Európa-bajnoki bronzérmes, 86 kilogrammban szereplő Veréb István vívta, ám nem az eredetileg kisorsolt svájci ellenfél várt rá, hanem - egy későbbi módosítás után - a litván Edgaras Voitechovskis.
    A világbajnoki érmét öt éve ugyanitt, a Papp László Sportarénában megszerző magyar klasszis egyértelmű favoritként mehetett fel a szőnyegre, hiszen riválisának eddig semmilyen komolyabb eredménye nem volt. Az első percben pedig úgy is tűnt, hogy Veréb könnyű győzelmet arat, ugyanis fél perc sem telt el, amikor szépen levitte, majd megpörgette riválisát.
    A 4-0-ás vezetés több mint biztató volt a folytatásra, ám az első percet követően a litván fokozatosan átvette az irányítást. Veréb ereje már az első menet második felére fogyni látszott, s riválisa egy levitellel még a szünet előtt 4-2-re felzárkózott.
    A pihenő alatt Gulyás István szövetségi kapitány folyamatosan osztotta tanácsait tanítványának, ám a folytatásban a helyzet csak romlott. Edgaras Voitechovskis változatos akciókkal gyorsan egyenlített, majd fordított, Veréb István pedig képtelen volt mit kezdeni vele. Láthatóan nem volt energiája, hogy akciózzon, s végül 7-4-es vereséget szenvedett.
    A csapat egyik legnagyobb éremesélyesének vereségét követően Molnár Józsefen (61 kg) volt a sor, hogy enyhítse a magyar fájdalmakat, ám az ő meccse, szinte még az előzőnél is kiábrándítóbb volt. A magyar birkózó a hétszeres Afrika-bajnok Adama Diatta ellen egyetlen levitelen kívül nem tudott akciót csinálni, míg riválisa szép támadásokat és kontrákat mutatott, s végül 10-2-re győzött.
    Ezek után következett az év első felét a kötöttfogású válogatottnál töltő Ligeti Dániel (125 kg), aki csapattársainál jóval összeszedettebb és élesebb volt.
    A szombathelyi nehézsúlyú az osztrák Johannes Ludescherrel csapott össze a selejtezőben, melynek első menetében sokáig eredménytelenül küzdöttek a szőnyeg közepén a felek, majd a magyart figyelmeztettek passzivitásért. Ekkor Ligetinek fél perce volt, hogy akciót csináljon, különben riválisa kapott volna egy pontot. Egy nem túl nagy, ám rendkívül lelkes szurkolócsoport által hajtott hazai sportoló azonban nem akart hátrányba kerülni, összefogta és a szőnyeg széléig tolta riválisát, aki megpróbált "belevágni" az akcióba, ám egy pillanattal később a hátán találta magát, s csak az mentette meg a tustól, hogy a szőnyeg szélén túlra zuhant.
    A szünet előtt az osztrák ugyan még egy pontért ki tudta vinni ellenfelét, ám 4-1-es előnyét Ligeti a második menetben biztosan őrizte, sőt, egy mögé kerüléssel 6-1-re növelte, s összességében simán jutott tovább.

 A szövetségi kapitány, Gulyás István fia a szabadfogásúak 74 kilogrammos kategóriájának selejtezőjében a kínai színekben versenyző Adanabasier Adanabasierrel találkozott, akinek eddig nem volt igazán komoly eredménye.
    A két birkózó óriási csatát vívott a szőnyegen. Az első menet második felében egy intés után Gulyás került előnybe, a szünetre azonban riválisa mehetett 2-1-es előnnyel egy levitelt követően.
    A második szakaszban hullámzó volt a meccs, előbb kivitellel Gulyás egyenlített, majd a kínai hasonló akcióval ismét előnyhöz jutott, hogy aztán a hazai versenyző újabb kivitellel egalizáljon. A meccs 3-3 után dőlt el, amikor Adanabasier egy mögé kerüléssel kétpontos előnyhöz jutott, az erejével a végére elkészülő magyar pedig hiába tett meg mindent, nem tudott újra értékelhető akciót csinálni, s veszített.
    

Ligetinek első győzelme után Petriasvili következett, akinek a legyőzéséhez óriási bravúrra lett volna szükség.
    Ligeti jól kezdte a meccset, stabilan birkózott állásból, és két percig a georgiai nem tudta megingatni, ezt követően azonban a magyart passzivitásért figyelmeztették. A 29 éves hazai versenyző 20 másodperccel később elhamarkodottan támadott, ellenfele pedig szépen kontrázott és mögé került (0-2). Petriasvili kevéssel ezután ismét levitte riválisát, majd megpörgette (0-6), Ligeti erre visszafogott, mögé került (1-6) és pörgetést indított, a georgiai klasszis viszont meg tudta fogni a lábát, s ismét ő került a magyar fölé (1-7).
     A szünet után a küzdelem már csak fél percig tartott, miután a nagy hátrányban lévő Ligeti sikertelenül próbálta áthúzni Petriasvilit, akinek ellenakciója végén a magyar kedvenc a hátára került (1-11).
        "Az első két perc rendben volt, egy ilyen kvalitású birkózó ellen így kell mérkőzni, ám aztán kicsit elkapkodtam több szituációt is. Azzal a céllal mentem fel a szőnyegre, hogy minden kínálkozó lehetőségre, legyen az akármilyen kicsi is, lecsapok, de sajnos ő jött ki jobban az indításaimból. Türelmesebbnek kellett volna lennem - értékelt az MTI-nek a szombathelyi nehézsúlyú, aki szerint Petriasvili nem viszi be őt a vigaszágra, a folytatásban ugyanis előbb az orosz bajnokot, majd vélhetőleg az olimpiai címvédő török Taha Akgult kellene vernie a fináléba kerüléshez. - Ennél a sorsolásnál rosszabbat el sem lehet képzelni."

 A szabadfogásúak 125 kilogrammos kategóriájában szereplő Ligeti Dániel vasárnap a vigaszágon folytathatja szereplését a budapesti birkózó-világbajnokságon, miután legyőzője, a címvédő Geno Petriasvili bejutott a fináléba.

    A Papp László Sportarénában zajló vb első napi elődöntőire szép számú, több ezres nézősereg gyűlt össze, és a kilátogatók élvezetes csatákat láthattak. A legeredményesebb napot az orosz és a georgiai csapat zárta, egyaránt két kategóriában jutottak döntőbe versenyzőik.
    Magyar szempontból Petriasvili szereplése volt lényeges, mivel ő a nyolcaddöntőben Ligetit verte. A 24 éves georgiai óriás nem okozott csalódást a magyar szurkolóknak, látványos akciókkal 13-5-re legyőzte az iráni Parviz Khodavirdi Hadibasmanit, így bejutott a döntőbe és vigaszágra segítette a szombathelyi nehézsúlyút.
    Ligeti vasárnap délelőtt az orosz bajnok Anzor Hizrijevvel csap majd össze, s ha nyer, a bronzéremért mérkőzhet az esti helyosztók keretében az iráni sportolóval.
    Mellette négy másik magyar lesz majd érdekelt a második napon: Farkas Rajmund (57 kg), Asarin Roman (65 kg), Nagy Mihály (79 kg) és Hatos Gábor (92 kg) vasárnap kezdi meg szereplését.
    Szombaton Molnár József (61 kg), Gulyás Zsombor (74 kg) és Veréb István (86 kg) egyaránt kikapott első meccsén és kiesett. Ligeti a selejtezőben győzött, majd következett a Petriasvili elleni vereség.