• 2024 04 20

Gólzáporos döntetlen Tallinban

Az újabb pontvesztések miatt már nem juthat fel a válogatott

A magyar labdarúgó-válogatott elvesztette esélyét a csoportelsőségre a Nemzetek Ligája C osztályában, mivel hétfőn Tallinnban 3-3-as döntetlent játszott az észtek vendégeként.

Marco Rossi szövetségi kapitány együttese a 20. percben hátrányba került az észtek első Nemzetek Ligája-találatával, de négy perccel később Nagy Dominik pontos lövésével egyenlíteni tudott. A szünet után a csapatkapitány Szalai Ádám már a vezetést szerezte meg a magyaroknak, és bár az észtek két szerencsés találattal fordítottak, Szalai fejjel újra egyenlíteni tudott.
    A csoport másik mérkőzésén a finnek megőrizték százszázalékos mérlegüket, így biztossá vált, hogy a magyarok nem végezhetnek a kvartett élén, azaz nem juthatnak fel a B osztályba.
    A sorozat egy hónap múlva folytatódik: a magyar válogatott november 15-én az észteket, majd három nappal később a finneket fogadja a Groupama Arénában.

    Nemzetek Ligája, C osztály, 2. csoport, 4. forduló:
Észtország-Magyarország 3-3 (1-1)
---------------------------------
Tallinn, A. Le Coq Arena, 3043 néző, v.: Halis Özkahya (török)
    gólszerzők: Luts (20.), Pikk (69.), Anier (79.), illetve Nagy D. (24.), Szalai (54., 81.)
    sárga lap: Anier (23.), Luts (73.), Baranov (82.), illetve Nagy D. (75.), Pátkai (93.)

    Észtország:
    -----------
Mihkel Aksalu (Sergei Lepmets, 43.) - Taijo Teniste, Nikita Baranov, Joonas Tamm, Artur Pikk - Siim Luts, Ilja Antonov, Karol Mets, Konstantin Vassiljev, Henrik Ojamaa - Henri Anier (Ats Purje, 90.)

    Magyarország:
    ------------
Gulácsi Péter - Lovrencsics Gergő (Bese Barnabás, 80.), Willi Orbán, Kádár Tamás, Baráth Botond - Nagy Ádám, Kleinheisler László (Pátkai Máté, 68.) - Nagy Dominik (Eppel Márton, 75.), Kovács István, Sallai Roland - Szalai Ádám

    I. félidő:
    ----------
    20. perc: Anier robogott el a bal oldalon, az ötösre érkező beadásából a középen berobbanó Luts Kádár mellől a kapuba lőtt (1-0).
    24. perc: Nagy Dominik csapott le a labdára három észt védő között az ellenfél térfelének közepén, majd a 16-os vonaláról estében egy védő szorításában a bal alsó sarokba lőtt (1-1).

    II. félidő:
    ----------
    54. perc: Bal oldali szöglet után az észtek röviden és középre szabadítottak fel, Sallai visszafejelte a labdát az ötösön álló Szalainak, a csapatkapitány mellel átvette, majd egy védő szorításában még megfordulni is volt ideje, hogy aztán jobbal a léc alá zúdítsa a labdát (1-2).
    69. perc: Pikk bal oldali beadása megpattant a becsúszó Pátkain, majd a labda Gulácsi felett a kapuba hullott (2-2).
    79. perc: Arnier csapott le egy megpattanó labdára, és tíz méterről Gulácsi lábai között a kapuba lőtt (3-2).
    81. perc: Kovács jobb oldali szögletét Szalai öt méterről a bal alsó sarokba fejelte, a kapus már csak belekapni tudott a labdába, amely a kapufáról a hálóba pattant (3-3).

    Marco Rossi szövetségi kapitány együttese a Finn-öböl partján tett átmozgató sétával hangolt az összecsapásra, amely előtt egy órával már tíz észt dobos teremtett hangulatot a stadion oldalánál.
    A találkozó 12 fokos hidegben kezdődött, a 14 ezer fő befogadására alkalmas A. Le Coq Arena negyede sem telt meg. A helyszínen mintegy 250 magyar néző buzdította kedvenceit.
    Tapogatózó játékkal indult a találkozó, az első, kaput eltaláló lövésre 18 percet kellett várni, de Vassiljev lövését Gulácsi magabiztosan hárította. Két perccel később az észtek megszerezték első találatukat a Nemzetek Ligájában. Ez nem fogta meg a vendégeket, viszont élénkebbé tette a játékot, négy perc múlva pedig már 1-1 állt az eredményjelzőn: Nagy Dominik első találatát szerezte a nemzeti együttesben. Az észt hálóőr ápolása miatt pár percig állt a játék, amely ezután lassabbá vált. A kényszerszünet nyomán megítélt négyperces hosszabbításban aztán felpörgette a ritmust a magyar válogatott, Szalai ugratta ki Nagy Dominikot, akinek ziccerét védte az észt cserekapus.
    A fordulást követően újabb hosszas ápolás következett egy hármas összefejelés miatt, majd az 50. válogatott meccsét játszó Szalai szerezte meg a vezetést a magyaroknak - a csatár ezt megelőzően hat találkozón nem talált be a nemzeti csapatban. A magyar mezőnyfölény ezután is folytatódott, így meglepetésre egyenlítettek a hazaiak egy látszólag ártalmatlan szituációban. Az egyenlítés megzavarta a magyar együttest, ezt kihasználva a vezetést is átvették a házigazdák, ám Szalai második góljával ismét egyenlítettek a magyarok.
    A nemzeti csapat sorozatban nyolcadik idegenbeli találkozóján maradt nyeretlen, 2016 októbere óta két döntetlen mellett hatszor kapott ki.

"Három nappal ezelőtt remek védekezéssel játszottunk, ezúttal viszont háromszor is gólt kaptunk az észt együttestől, ami elsőre nehezen érthető" - felelt az MTI kérdésére Marco Rossi a találkozó utáni sajtótájékoztatón. "Második átgondolásra azonban az edzőé a felelősség, és én vállalom ezt" - tette hozzá.
    Rámutatott hogy, ő hozta a döntéseket, négy védőből kettőt kicserélt, még ha az egyiket kényszerből is - utalt Fiola Attila sárga lapos eltiltására.
    "A fő probléma a védők közötti távolság volt. Az, amit gyakoroltunk, lényegesen különbözik attól, amit ma láttam a pályán. Eszerint a játékosok nem voltak elég felkészültek, vagy nem koncentráltak úgy, ahogy kellett volna. Magasan ma teljesített legrosszabbul a védelem az eddigi mérkőzéseink alatt" - fejtette ki az olasz szakvezető, aki ennek okaként az összeszokottság hiányát jelölte meg.
    Rossi szerint elöl biztató jeleket mutatott a csapata, hátul viszont túl sokat hibázott. Úgy vélte, ez az ő felelőssége, mivel neki kell megszerveznie a védekezést, ez az első három fordulóban sikerült is, hétfőn azonban nem. Pozitívumként azt hangsúlyozta, játékosai megfelelően reagáltak arra, hogy hátrányba kerültek, nem rogytak meg a nyomás alatt, az utolsó pillanatig küzdöttek.
    "Nem akarok az egyéni hibákról beszélni, nem fogok senkit hibáztatni" - fogalmazott újságírói kérdésre. "Nem vagyok varázsló, sokszor megkérdezem magamtól, én vagyok-e a legmegfelelőbb személy erre a posztra."
    Leszögezte, a következő két találkozót annak ellenére is meg akarják nyerni, hogy már nincs esélyük az első hely elérésére. Kitért rá, nem volt szerencsés helyzet, hogy három idegenbeli meccs mellett egy zárt kapus hazai találkozóra került sor az első négy fordulóban.
    "Az elmúlt három mérkőzésen nekünk is, ellenfeleinknek is megvoltak a lehetőségeink, ám csak egy-egy találat született. Ma ezek a helyzetek itt is, ott is bementek" - értékelt az MTI-nek az észt kapitány, Martin Reim. "Próbáltuk az ellenfelet minél kevesebbet hagyni tisztán játszani a labdával, hisz ez a kulcs, de ez nem mindig sikerült."
    Elmondta, nem elégedett, mivel három gólt kaptak, ami túl sok egy meccsen. Rámutatott, mivel a korábbiaknál támadóbb felfogásban játszottak, ezért fordulhatott elő, hogy védekezésben többször is hibáztak.
    "Számunkra minden meccs nehéz, ma is a határaikig beleadtak mindent a játékosok" - hangsúlyozta Reim, aki kitért rá, hogy a magyarok néhány poszton gyorsabbak és technikásabbak, ám ezt más területeken ellensúlyozták.